- Kezdőoldal   Apró   Fórum   Humor   Mobil   myPage   Modell   Randi   Erotika  
 
Nap képe
Nap vicce




 
Több ezer látogató a Megyei Csikósversenyen
Igazi fesztiválhangulat uralkodott a hajdúszoboszlói Bíbor Horse Lovasklub pályáján, ahol a pirkadattól napestig tartó rendezvényen közel félszáz csikós ejtette ámulatba a látogatókat és hozta a frászt a rendezőkre.

Fotó: Ásztai Csaba
Azt mondják, ami rosszul kezdődik, annak csak jó lehet a vége. Igazzá vált a mondás most is, hiszen óriási köd ülte meg a határt a csikósok rendezvény előtti gyülekezőjekor, de amint a felvonulás elérte Hajdúszoboszló sűrűn lakott és turisták által erősen megszállt utcáit, még a nap is elzavarta a ködöt, hogy mosolyogva figyelhesse, amint a csikósok hangosan csergetve ugrasztják ki ágyukból a félálomban lévő lakosokat.



Fotó: Bodzás Gabriella


... (A teljes cikk megtekintéséhez kattintson a címre!)
 Friss hírek
Szavazzon az év és a megye kórházaira!
A hagyományokhoz híven ismét meghirdették „Az év kórháza” internetes szavazást. Ezzel lehetőség nyílik rá, hogy az érdeklődők a nagy átalakulás után ismét elmondhassák véleményüket a kórházakról.
Előadás a MODEM-ben
"Az olasz reneszánsz kultúra a mai magyar szakirodalom és könyvkiadás tükrében"
Zárva a Múzeum
Október 30-án technikai okok miatt, november 1-én az ünnepre való tekintettel zárva tart a Déri Múzeum.
Google
  Regionális
- Gyorsított eljárásban
- Az Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpont ...
- 2007. október 20-22-23-i rendezvények ...
- Őrizetbe vették őket
- Rendőrségi hírek
  Bulvár
- Denzel és a drogbáró
- Goromba Foxx
- Azok a lesifotósok!
- DNS-teszt dönt Kamarás Iván apaságáról
- A Coca-Colát szabad rágalmazni
  Belföld
- Kolovratnik Krisztián is a magyar ...
- Most szombaton az MTV-n először a ...
- Ügyészségi vallomások nyilvánossága
- Gwen Stefani klipjével indult a ...
- Az emberi jogok ügyében Magyarország ...
  Sport
- Kettős debreceni győzelem a ...
- Henry búcsút intett Londonnak
- Old Spice Challenge III.
- Bajnok a Debrecen!
- Matolcsi az első menetben kiütötte ...
  Külföld
- Lemondott Japán miniszterelnöke
- Meghalt Luciano Pavarotti
- Megszűnhet az Európai Unió bénultsága
- Támadási kísérlet olajkutak ellen ...
- A radikális reformer, vagy a higgadt ...
- Az Albacomp építi Hajdúböszörmény ...
- LEADER-siker Magyarországon: közel 3 ...
- Hárommillió forintos büntetés a ...
- Újabb fájdalmas lépések várhatók
- Még a nyáron felülvizsgálják a ...
- Kozma Orsi „ igazi ...
- Tovább tart nyitva a ...
- Legyen Ön is Olvashow!
- Újra összeáll a Led Zeppelin
- A zene és az innováció ünnepe
- Újabb helyszínek versengenek a ...
- '>Bio Levi's® farmer
- Megújul az R-osztály
- Megtalálták Heródes sírját
- Génterápia vakoknak
  Legfrissebb rovatok
- Megint "ünnep"... - / 1956. október ...
- Öt csillag a szelektív ...
- Katonák a gátakon
- Választási utózönge
- Hétköznapi bosszúságaink
- Az új Astra családtag
- Opel Flextreme - teljesen új, ...
- EVO Gyorsulási Verseny 2007.04.30
- Cadillac BLS és SRX „Executive” ...
- Náksi vs. Brunner "MY IBIZA 2007"
- Lezárult a szavazás
- Mága Zoltán 2007. augusztus 20-án a ...
- DJ Bruckmann klippremier
- 88 métert zuhant a Desperado autója
- Újrakezdés - A New Start
- Tavaszi Rosé teszt
- Spring Rosé test
- Sauvignon Blanc 2006 (English version)
- Sauvignon Blanc 2006
 
Bejelentkezés
Név:

Jelszó:

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Keresés

rovaton belül
Keress


Randi

Impresszum   Médiaajánlat   Partnereink
© 2005 Debreceni InfoPortál