- Kezdőoldal   Apró   Fórum   Humor   Mobil   myPage   Modell   Randi   Erotika  
 
Nap képe
Nap vicce




 
Kezdõoldal - Kultúra - Regionális
Városi rendezvények a Könyvtári Nap alkalmából
Méliusz nap és iskolai vetélkedők
/2004-10-25/  << Nyomtatható verzió >>

Iskolai vetélkedők a
Könyvtári Nap alkalmából
A Nemzetközi Könyvtári Nap alkalmából a város több könyvtárában is felpezsdült az élet, a Megyei Könyvtárban ebből az alkalomból Méliusz Napokat szerveztek, ahol a szakmai rendezvénysorozat mellett lehetőség nyílik a névadó, Méliusz Juhász Péter munkásságával is megismerkedni. A rendezvény céljai közé tartozik még a következő évek elképzeléseinek, programjainak ismertetése, melyek elsődlegesen a könyvtári szolgáltatások minőségének növelésére és az oktatás hatékonyabbá tételére koncentrálnak.
A Vörösmarty Mihály Általános Iskolában pedig immár harmadik éve szerveztek a diákok és a tanárok számára ez alkalombók egész napot betöltő játékos vetélkedőket. A rendezvényen a KonzervArtaudrium egyetemi színházi társulat szórakoztatta előadásával a kicsiket, majd az iskola tanulói mérhették össze tudásukat és ügyességüket, többek között az internetes információ kereső versenyen, és a könyvbemutató vetélkedőn. Emellett Shakespeare-hasonmás verseny, Shakespeare könyvkiállítás, és versíró pályázat színesítette a programot.
Seressné Barta Ibolya az iskola könyvtári szaktanácsadója szerint nemzetközi összefogással, mások tapasztalatainak, ötleteinek megismerésével az iskolai könyvtárak munkája is eredményesebbé, a közös projektek végzésével pedig sokkal érdekesebbé válhat. Ebben az évben a Vörösmarty Mihály Általános Iskolával együttműködik lengyelországi testvériskolájuk is, így az Internet segítségével kibővíthetik a könyvtár falait, ezzel szó szerint nemzetközivé téve ezt a napot!

Forrás: dip.hu

  Kapcsolódó cikkek
- Világhírű író Debrecenben
- Újabb dedikálás a Debreceni Könyvkarneválon
- Dedikálások az I. Debreceni Könyvkarneválon
- Megnyílt az I. Debreceni Könyvkarnevál
- Mégsem jött el Gálvölgyi
- Két könyv Hajdú-Bihar megyéről
- Megnyílt a 75. ünnepi könyvhét
- Csütörtökön veszi kezdetét a 75. ünnepi könyvhét
- Megrohanták az olvasók Grasst és Kertészt
 
Bejelentkezés
Név:

Jelszó:

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Keresés

rovaton belül
Keress


Randi

Impresszum   Médiaajánlat   Partnereink
© 2005 Debreceni InfoPortál